Árvaház

"Amióta a világon vagyok, igyekszem mindent magamba szívni, az úton-útfélen halott történeteket, innen-onnan összeszedett meséket, olvasmányélményeket magamévá tenni. Nagyjából ezek alapján írok minden könyvet. Amit nem láttam, nem éltem át, azt le sem tudom írni" - nyilatkozta egy alkalommal Brasnyó István. S hogy ez mennyire így van, bizonyítja legújabb kötete is, mely elsősorban intellektuális kalandot kínál olvasójának, ám érdekfeszítő történetekben sem szűkölködik, amelyek ezer szállal kötődnek valóságunkhoz, a prózájának asszociációkkal átszőtt hálójában is mindennapjaink embere küszködik és vívódik.
Vérbeli regény az Árvaház: mert bármennyire is kötődjék minden eleme világunkhoz, megteremti a maga külön valóságát, azt a teret és időt, melyben mindennek sajátos logikája van, az önmaga által létrehozott elvek szerint működik és érthető meg, groteszk főszereplőjének állandó alakváltásai és cselekedetei egyaránt. Nem ismeretlen számunkra ez az atmoszféra: az Árvaház a szerző előző, Híd-díjas nagyregnyének, a maculának a folytatásaként is felfogható, az ott megtalált epika világkép továbbírásának, újbóli körüljárásának is tekinthető.
A szerző szándéka szerint misztérium a műfaja az Árvaháznak, s ez nemcsak azt jelenti, hogy rejtélyes, misztikus a légköre, hanem visszautal a misztériumjátékok szimbolikus voltára is.